A gingko biloba és az étvágy

A gingko biloba és az étvágy

A ginkgo bilobák a ma élő legidősebb fák, sőt már több ezer éve a hagyományos kínai orvoslás fontos részét is képezik. A Gyógynövény info szerint a ginkgo biloba levele jelenti magát a gyógyhatású részét a növénynek. Igazán csodás hatásai ismertek ennek a növénynek, de mindenképpen konzultálnunk kell az orvosunkkal, mielőtt el kezdenénk fogyasztani ezt a készítményt.
 

A ginkgo biloba étvágy

A ginkgo biloba és az étvágy

A Maryland Egyetem Orvosi Központja szerint a ginkgo bilobát leggyakrabban a demencia és az Alzheimer-kór, valamint a glaukóma kezelésére használják, illetve memóriafokozóként, a makula-degeneráció kezelésére, a tinnitus terápiás gyógyítására, illetve a fülzúgás enyhítésére. Az amerikai National Library of Medicine ehhez még hozzáteszi, hogy a ginkgo bilobának ennél jóval szélesebb a felhasználási lehetősége. A tudósok azt állítják, hogy a ginkgo bilobával javítani lehet a végtagok és más szervek keringését is, így megszüntethető a lábak fájdalma, az aranyér, a tériszony, az asztma, a szív- és érrendszeri betegségek, a kemoterápia mellékhatásai, a kokainfüggőség, a glaukóma, sclerosis multiplex, a PMS, a skizofrénia és a szédülés. A NutraIngredients.com honlap a ginkgo biloba gyógyszerértékéről számol be. Az oldal azt állítja, hogy a "Ginkgo Biloba kezelés" nem okoz étvágytalanságot, mellyel sok vényköteles gyógyszer esetében számolni kell.

Lehetséges mellékhatások

A Maryland Egyetem szerint a ginkgo bilobánál csak nagyon ritkán fordulnak el mellékhatások, a legtöbb ezek közül ráadásul igen enyhe fejfájás, bőrreakció, emésztőszervi panaszok és szédülésformájában jelentkezik. Viszont nagyon fontos tudni, hogy a növénynek csak a levelei fogyaszthatóak, hiszen magja eszméletvesztést okozhat, sőt halálos is lehet. A ginkgo biloba ennek ellenére bizonyos gyógyszerekkel és táplálék kiegészítőkkel is kölcsönhatásba léphet. Éppen ezért ne szedjük vérhígítókkal, fájdalomcsillapítókkal (ibuprofen, naproxen), cukorgyógyszerekkel, vérnyomáscsökkentőkkel, antidepresszánsokkal, vágyfokozókkal együtt.

Ginkgo Bilobás étrendkiegészítők

Ginkgo Biloba 120 mgkapszula 60 db (Vitaking)

Ginkgo Biloba 120 mg kapszula 60 db (Vitaking)

A Ginkgo Bilobát a világ szinte minden táján az emlékezőképességre gyakorolt hatásáról ismerik. A Ginkgo Biloba hozzájárul a normál mentális és kognitív funkciókhoz. Ez a készítmény kapszulánként 120 mg Ginkgo Biloba levél kivonatot tartalmaz, melynek 24%-a (28,8mg) flavon glikozid, és 6% (7,2mg) terpén lakton.

Ár: 2700 Ft
Megnézem

BioCo Ginkgo Bilobakivonat 120 mg Megapack tabletta 90 db

BioCo Ginkgo Biloba kivonat 120 mg Megapack tabletta 90 db

A készítmény a Ginkgo biloba értékes, hatóanyagokra standardizált kivonatát tartalmazza magas, tablettánként 120 mg-os mennyiségben.

Ár: 3890 Ft
Megnézem

Caleido GINKGO BILOBAtabletta 90 db

Caleido GINKGO BILOBA tabletta 90 db

Az élő kövület! Az agy és a vérkeringés karbantartására ősidők óta használt gyógynövény.

Ár: 1580 Ft
Megnézem

Dr.Herz Ginkgo BilobaForte 120 mg 60db

Dr.Herz Ginkgo Biloba Forte 120 mg 60db

A ginkgo biloba kiváló értágító, javítja az agy vérellátását és a keringési problémákat.

Ár: 3290 Ft
Megnézem
Újdonság

Bilomag Plus 110mg Ginkgobiloba 90+30db

Bilomag Plus 110mg Ginkgo biloba 90+30db

110 mg Ginkgo biloba kivonatot tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula magnéziummal és vitaminokkal

Ár: 5435 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!